A mobilitásunk célállomása a spanyolországi Barcelona volt. A 12 tanuló és két kísérő oktató 2025. július 5-én délelőtt indult a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről. A mobiltásban résztvevő tanulóink többsége 12. évfolyamos tanuló volt, őket egészítette ki két 11. évfolyamon tanuló diák. A mobilitás ideje alatt összesen három oktató vett részt. Szilágyi Péter oktató négy hetet töltött kint a tanulókkal, míg Tatai Beáta és Kazatsay-Céhmester Emőke oktatók két-két hetet tölthettek Barcelonában. Július 5-én délután érkeztünk meg a barcelonai El Prat repülőtérrel, ahol már vártak ránk az Espamob munkatársai, hogy a szállásunkra szállítsanak minket. Egy rövid 30 perces utazás után megérkeztünk a szállásunkra, mely Barcelona északi részén egy egyetemi campuson (Agora Residencia BCN) volt, ami 30 perces útra volt a belvárostól. A diákok kétágyas, saját fürdőszobával rendelkező szobákat kaptak, kolléganőm és én pedig egy-egy egyágyas szobát. A svédasztalos reggelit, és a svédasztalos vacsorát a szálláson fogyasztottuk el. Az ebédet a tanulók a munkahelyükhöz közeli éttermekben fogyasztották el. Ennek fedezésére minden tanuló napi 20 euró költőpénzt kapott. A kapott összeget minden tanuló egyéni módon osztotta be, és kiadásaikat egy költségvetésben kellett vezetni.
A diákok a város különböző helyein dolgoztak. Két helyszín kivételével minden munkahelyen csak egy tanuló dolgozott. A munkahelyek között megtalálható volt vinotéka, cipőbolt, ajándékbolt, póló készítő kisbolt, ruhabolt és sneaker store is. A diákok eltolásban dolgoztak, ami azt jelenti, hogy voltak diákok, akik hétfőtől péntekig, míg mások keddtől szombatig dolgoztak. A tanulók első munkanapján (hétfő és kedd) kolléganőmmel mi is megtekintettük a tanulók munkahelyeit. Az első napon minden tanuló kapott egy 30 napos bérletet, mely minden járműre alkalmas volt. Erre azért volt szükség, mert a tanulóknak egyénileg kellett eljutni a munkahelyükre.
A munkahelyeken mindenki barátságos és segítőkész volt szintén. A munkahelyek dolgozói teljes mértékben támogatták a diákokat, teljes betekintést engedve az adott hely életébe. Sem a diákok, sem pedig a munkahelyek részéről nem kaptunk negatív visszajelzést. Kiemelt büszkeségünk, hogy voltak olyan tanulók, akiknek már a szakmai gyakorlat elején állásajánlatott kaptak a főnökeiktől. Ezt erősítette meg a szervező partner visszajelzése is. Az Espamob vezetője a program zárása során pozitívan nyilatkozni a diákok teljesítményéről és a munkahelyekről is csak pozitív visszajelzést kaptak tanulóink.
Első alkalommal volt lehetőségünk, hogy a kerekesdő ágazaton tanuló diákjaink kint végezzék el a nyári szakmai gyakorlatukat. A 12. BK osztályból öt tanuló végezte el a nyári gyakorlatát Barcelonában. Szakmai dokumentumok elkészítésben, a nyári gyakorlat során felmerülő szakmai kérdéseikben Tatai Beáta oktató nyújtott nekik segítő kezet. Ezen tanulóink lehetőséget kaptak arra, hogy a 11. tanév végén szereztt szakmai tapasztalataikat összevessék az itt szerzett tapasztalatokkal. Szakmai ismereteiket bővíthették egy másik ország kereskedelmi és webáruházi keretrendszerével.
A diákok szakmai fejlődése mellett figyelmet fordítunk a rekreációra. A csoportunk rituáléjává vált, hogy minden vasárnap közösen mentünk a tengerpartra fürödni. Mivel Barcelona bővelkedik látnivalókba, így elsődleges célunk a város megismerése volt. Több nevezetes helyszínt is sikerült meglátogatnunk (Barri gothic, Sagrada Familia, Park Güell, Montjuic, Parc de la Ciutadella, Hospital Sant Pau múzeum). Az egyik vasárnap meglátogattuk a festői szépségű Sitges városát. Itt nemcsak fürdésre volt lehetőség, hanem a város egyéni felfedezésére is kaptak szabad időt a tanulók. Kazatsay-Céhmester Emőke oktató megérkezése után megismerkedtünk a spanyol tapas szokásaival és hagyományaival. Kolléganőm elvitt minket egy tipikus barcelonai bárba, melyben feltörekvő énekesek adtak elő. Két tanulónk is kedvet kapott a szereplésre és előadták a tavaszi szél című dalt, melyet kitörő siker fogadott a bárban.
Számunkra a mobilitás kizárólag pozitív élményt, tapasztalatot jelentett. A pályázatban leírt elvárások teljes mértékben megvalósultak. A mobilitás pozitív hatása már a kintlét alatt érződött. A résztvevők örömmel számoltak be kinti tapasztalataikról, élményeikről társaiknak.
Úgy gondolom, hogy a mobilitás sikerességét segítette a többfordulós kiválasztási rendszer, melyet alkalmaztunk, illetve, hogy olyan tanulók vehettek részt a mobilitáson, akik valóban megbecsülték, értékelték a lehetőséget. Épp ezért teljesmértékben teljesítették az elvárt feladatukat, kötelezettségüket.
A projekt a kitűzött céloknak megfelelően teljesült. A diákok idegen nyelvi kommunikációs, és kooperatív képességeik fejlődtek. Fontos kiemelni, hogy nyitottak voltak az új kultúra megismerésére, és befogadására. A tanulók együttműködési készsége és empátiája is pozitív fejlődést mutat. A szakmai kompetenciák elvárt elsajátítását biztosította, hogy a fogadó szervezet rendelkezett a diákok szakmai hátterével, így képzésüknek megfelelő munkahelyeken dolgozhattak.
A diákok a város különböző helyein dolgoztak. Két helyszín kivételével minden munkahelyen csak egy tanuló dolgozott. A munkahelyek között megtalálható volt vinotéka, cipőbolt, ajándékbolt, póló készítő kisbolt, ruhabolt és sneaker store is. A diákok eltolásban dolgoztak, ami azt jelenti, hogy voltak diákok, akik hétfőtől péntekig, míg mások keddtől szombatig dolgoztak. A tanulók első munkanapján (hétfő és kedd) kolléganőmmel mi is megtekintettük a tanulók munkahelyeit. Az első napon minden tanuló kapott egy 30 napos bérletet, mely minden járműre alkalmas volt. Erre azért volt szükség, mert a tanulóknak egyénileg kellett eljutni a munkahelyükre.
Az Erasmus+ program keretében lehetőségem nyílt egy hónapot Barcelonában tölteni, ahol szakmai gyakorlaton vettem részt. A program nemcsak szakmai fejlődésemet segítette, hanem betekintést nyújtott a spanyol kultúrába és mindennapi életbe is.
A szakmai gyakorlat során lehetőségem volt új munkamódszereket és technikákat megismerni, valamint együtt dolgozni más országokból érkező kollégákkal. Ez a tapasztalat fejlesztette a szakmai tudásomat, a kommunikációs készségeimet, és hozzájárult ahhoz, hogy magabiztosabban dolgozzak nemzetközi környezetben. A mindennapi munkavégzés és a kollégákkal való beszélgetések során lehetőségem nyílt az angol nyelvet aktívan használni, gyakorolni és fejleszteni. Emellett, mivel Spanyolországban éltem, számos spanyol kifejezést és alapvető szót is megtanultam, ami tovább gazdagította a nyelvi készségeimet.
A munka mellett felfedezhettem Barcelona lenyűgöző városát, amely gazdag történelemmel és változatos kulturális élettel rendelkezik. Megcsodáltam egyedül és a csoporttal Gaudí híres alkotásait, például a Sagrada Famíliát és a Casa Batllót. Sétáltam a híres La Ramblán és a hangulatos Barri Gótic negyedben, majd ellátogattam az Arc de Triomf impozáns diadalívéhez. Nagy élmény volt a Parc de la Ciutadella zöld oázisában pihenni, valamint felmenni a Montjuïc hegyre, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a városra. A szálláshelyhez közel a Mirador de Mundet kilátópont szintén felejthetetlen panorámát kínált.
Külön élményt jelentett számomra a spanyol gasztronómia megismerése. Kipróbáltam többek között a paellát, a tapas különféle változatait. Az ételek nemcsak ízletesek voltak, hanem betekintést adtak a spanyol közösségi étkezési szokásokba is.
A program során nemcsak szakmailag fejlődtem hanem személyesen is. Megtanultam önállóan helytállni egy idegen országban, nyitottabbá váltam más kultúrák iránt, és számos új barátot szereztem. Az Erasmus+ program számomra egy életre szóló élményt nyújtott, mindenkinek ajánlom aki szeretne fejlődni, új perspektívákat felfedezni, utazni, és közben nyelvtudását is bővíteni.