Újra Erasmus! Jelentkezz!

A Budapesti Gazdasági SZC Budai Technikum Projektmenedzsment munkacsoportja örömmel tájékoztatja az iskola minden tanulóját és a szülőket, hogy a Tempus Közalapítvány mindkét tavaly benyújtott Erasmus+ pályázatunknak megítélte a kért támogatást.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 4-5 évben intézményünk diákjai számos külföldi szakmai gyakorlaton illetve iskolalátogatáson tudnak majd részt venni.

Az Erasmus+ projekt idei keretén belül két, 12-12 fős szakmai látogatást szervezünk tanulóinknak, az alábbi időpontokban és helyszíneken

  1. Spanyolország, Barcelona 2025. július 4. – augusztus 2.
  2. Portugália, Braga 2025. augusztus 16. –szeptember 13.

Mindkét mobilitás során a tanulók különböző külföldi munkahelyeken végeznek szakmai gyakorlatot, ahol személyesen bepillantást nyerhetnek a szakuknak megfelelő munkaterületek mindennapi feladataiba. Ezen kívül a mobilitások lehetőséget nyújtanak az angol nyelv gyakorlására és a helyi kultúra megismerésére is.

Mindkét csoport gyakorlata alatt folyamatosan jelen lesz két kísérő tanár.

Jelentkezési feltételek

Aki jelentkezni szeretne valamelyik szakmai útra, töltse ki az alábbi űrlapot, illetve írjon angol nyelven egy féloldalas bemutatkozást – részletezve a motivációját – Marton-Sugár Klára (marton.klara@budaitechnikum.hu) Erasmus+ koordinátornak. Feltétel, hogy a jelentkező már betöltötte a 16 évet, és minimum B1 szintű angol nyelvtudással rendelkezik.

Az űrlap és a bemutatkozó levél benyújtásának határideje: 2025. március 7.

A beadott pályázatok elbírálása és az osztályfőnökökkel történő konzultációk után szóbeli elbeszélgetésre is sor kerül.

Várjuk a jelentkezéseket!